Az előzőleg tervezett hároméves hegyi élet helyett Oyamának tizennyolc hónap után vissza kellett térnie, mivel támogatójától már nem érkeztek a csekkek, szponzora egy politikai botrányba keveredett. Oyama elhatározta, véghezviszi tervét, megpróbálkozik a bikák elleni pusztakezes küzdelemnek és erre ez volt a megfelelő pillanat. Tele volt önbizalommal, megtanulta kordában tartani magát, hatalmas fizikai erejét. Oyama leereszkedett a hegyről a civilizáció, Tateyama városa felé.
Érdeklődését, hogy van-e lehetősége, erejét bikákon kipróbálni, először nem vették komolyan a tateyamai vágóhídon. Némi kitartás árán végül lehetőséget kapott az első próbálkozásra, egy 450 kilós bikával. Az első, rettenetes ütést sikerrel a bika homlokára mérte. Az fejvesztetten rohanni kezdett, orrán-száján dőlt a vér, de az ütés nem ölte meg. Miután levágták, kiderült, hogy a koponyája betört. A mészárosok adtak Oyamának egy második lehetőséget. Ezúttal az állat térdre rogyott, de ez volt minden, ami történt. Egy farmer azt a tanácsot adta Oyamának, hogy inkább törje le a szarvait, ami sikerült is néhány kísérlet után.
Az akkor huszonhat éves Oyama 1950 elején tért vissza Tokióba. Hírneve egyre nőtt, ahogy terjedt a szóbeszéd hatalmas erejéről. Az Összjapán Bajnokság bajnoki címe, a hegyi edzések és a bikaszarvak letörése nagyon népszerűvé tették. Sokkal érettebbnek érezte magát, önbizalma megnőtt. Testőrként kezdett dolgozni a koreai követségen. 1951-ben mint oktató dolgozott a US Army különböző bázisain. A Kyokushint egyes bázisokon egészen a hatvanas évek közepéig oktatták. Oyama újra elkezdte a dzsúdóedzéseket, hogy a dobásokat és fogásokat gyakorolja. Összesen mintegy négy évig edzett a Sone dojóban, és megszerezte a 4. dan fokozatot.
